Taylor Swift Book Tag



1.We Are Never Ever Getting Back Together (Egy könyvsorozat, amibe belezúgtál, majd szakítottál vele, és soha-soha-soha nem jössz vele össze újra)


Aprilynne Pike: Szárnyak sorozata. Az első két részt imádtam, a harmadik már nem igazán tetszett, de azért elolvastam, és az utolsó kötet volt az, aminél feladtam. Valószínűleg azért nem tetszett az utolsó rész, mert túl későn került a kezembe a megjelenés után. Már nem nagyon emlékeztem az eseményekre sem, illetve nyűgnek éreztem az elolvasását.

2. Red (Egy könyv, amelynek piros vagy vörös a borítója)

Brigid Kemmerer: Spark – Szikra




3. The Best Day (Egy könyv, amelytől elfog a nosztalgia)



J.K. Rowling: Harry Potter sorozata. Úgy 10-11 éves lehettem, amikor megkaptam télapóra az első három kötetet. Emlékszem rá, akkor tudtam meg, hogy nincs Télapó. Láttam, ahogy anyukám az ablakba helyezi a Mikulás-csomag mellé állítva a három kötetet. Nagyon izgalmas élmény volt, hiszen el kellett bújnom a takaró alá, csukott szemmel, hogy anyukám továbbra is azt higgye, alszom. Nemrégiben kezdtem újraolvasni a sorozatot, és rá kell jönnöm, mennyire más, mint a film. Csalódás kicsit, hogy már sajnos a filmben játszó szereplők kerülnek elém, miközben olvasom a könyvet. 

4. Love Story (Válassz egy könyvet, amelyben tiltott szerelem szerepel)


Így elsőre Stephenie Meyer: Alkonyat című könyve jutott eszembe. Szerintem ezt magyaráznom sem kell, hiszen szinte mindenki olvasta! J

5. I Knew You Were Trouble (Egy karakter, aki rossz, mégis megszeretted)

Nem igazán jut eszembe ilyen karakter.

6. Innocent (Válassz egy könyvet, amit valaki elspoilerezett neked)


Suzanne Collins: A kiválasztott. Nem olvastam a sorozatot, de nagyon kíváncsi voltam a folytatást illetően a második rész után. Elkezdtem olvasnia  harmadik részt, de egy kínlódás volt számomra, így megkértem a barátnőmet (@rebelt), hogy mesélje el mi lesz a vége! J

7. Everything Has Changed (Egy karakter, aki hatalmas változáson ment keresztül a történet lefolyása alatt)


Marni Bates: Menő-riadó Kambodzsában. Chelsea Halloway.

8. You Belong With Me (A könyv, amit a legjobban vársz jelen pillanatban)



Kelly Oram: Cinder és Ella
S. K. Tremayne: Fagyos ikrek
E. L. James: Grey
Hercsel Adél: Magyar szeretők


9. Forever and Always (A kedvenc könyves romantikus párosod)


America és Maxon a Párválasztó-sorozatból. Maxon nagyon helyes fiatalember, America pedig szerintem egy pontosan hozzáillő lány. Annyira aranyosak együtt a képzeletemben! J

10. Teardrops on My Guitar (Egy könyv, amin nagyon sokat sírtál)


Zakály Viktória: Szívritmuszavar és Hanna örök című könyvei. Vizesre sírtam a párnámat mindkét részen. Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom.



11. Style (Egy könyv, aminek gyönyörű a borítója)

Nem tudtam egyet választani! :) 

Kiera Cass: Párválasztó-sorozat





Mary E. Pearson: Az árulás csókja


Julianne Donaldson: Edenbrooke





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vi Keeland - Penelope Ward: Nagyképű öltönyös

10+1 ötlet karácsonyra könyvmolyoknak

"A te lelked a kedvencem az egész világon" - Sarah Adams: Csalóka szerelem